Médiában számára most elsődleges a rádió: a Class FM, TV-s szinten pihen és várja a tavaszt, a két gyerekével pedig süti az adventi sütiket. Az egyik három éves, a másik másfél. Felrakja őket a konyhapultra és a plafonról szedegeti a linzer darabokat. A rántotta igényes elkészítéssel nyolc perc, két gyerekkel nála másfél óra.

- Mikor kaptál jogosítványt?
- Tizenhét évesen Orosházán szerez­tem meg télen egy Skoda 120L-lel. Egy másik tanulóval, egy lánnyal együtt vizsgáztam, aki rálépett a fékre, az autó pedig megindult a gya­logosok felé. Első élménynek nagyon emlékezetes maradt, hogy milyen az, amikor az autó irányíthatatlanná válik.  
- Miért kellett ilyen fiatalon a jogsi?
- Nem kellett, csak műszaki szak­kö­zépbe jártam csupa fiúval, és nagyon olcsón megkaptuk mindannyian ezt a lehetőséget. Nem olyan család vol­tunk, ahol érettségire kaphattam vol­na egy autót, de ezzel a lehetőséggel érdemes volt élni.
- Mikor ültél utána önállóan autóba?
- Egy darabig nem. Addig csak édes­apám mellett vezethettem. Aztán amikor két évvel később először el­kér­tem az 1.2-es szürke Ladáját és Újkígyósról Gyulára igyekeztem volna eljutni, az első kanyarban, a há­zunk­tól másfél kilométerre, egy rossz visszaváltás miatt, amikor túl nagy se­bességnél ráengedtem a kuplungot, azonnal rommá zúztam. A verdát hazatoltuk, én besunnyogtam a la­kás­ba, aztán apám másnap, amikor ha­zajött,  megjegyezte, hogy mekkora barom vagy fiam. A testi fenyítés ná­lunk nem volt divat.
- Mi lett az első saját autód?
- Atyai segítséggel vettem egy dízel Golf 1-est belül zöld bőr ülésekkel a budapesti autópiacon. Kecskemétig értem el vele, ott szétesett, és nagyon komoly összeget kellett beletolni.
- Sok autód volt?
- Huszonkét éve vezetek, ez alatt kilenc. Nem tudom, ez sok-e?
- Miért váltottál?
- Az első három klasszikus rom ka­tegória volt, tizennyolc-húsz éves kocsik. Utána próbáltam kilo­mé­ter­hez kötni, hogy mennyinél tudom még jól eladni. Aztán volt, amit sze­re­lemből vettem: egy Alfa Romeo GTV Pinin Farina tervezés 3000 köbcentis V6-t. Alig fértem bele.
- Meddig jártál vele?
- Amíg egy 72 éves bácsi a kocsijával a piros lámpánál nem jött elém. Azt mondta, hogy elaludt. A verdám eleje rommá amortizálódott.  
- Hogy viselkedsz ilyen helyzetben?
- Azt mondom, hogy autót lehet venni, legfeljebb gyűjteni kell rá, de emberéletet nem. Az első tehát, hogy van-e sérült, akin segíteni kell. Utána káromkodok, és megkérdezem, hogy miért pont én? Ez éppen karácsony előtt történt három nappal, amikor bevásárlásból jöttem a Lehel piacról egy halott pulykával a hátsó ülésen és zöld fűszerekkel az ablakban, mert azok szétrepültek.
- Mi volt a legjobb autód?  
- Az most van, egy terepjáró. Egy Hyundai Santa Fe-vel járok.
- Ezt miért választottad?
- Családosak vagyunk már, és ebben mindenünk elfér. Régebben sokat jártam mikrobusszal, amikor zene­ka­roztunk. Szerettem a magas ülés­po­zíciót, amiből fölé látni az autóknak. Ebben ez is megvan, azonkívül meg­bízható, embertelen garancia van rá, még elérhető árú, dízel, dinamikusan lehet vele közlekedni és biztonságos. A mostani életkoromhoz és családi állapotomhoz ez illik.
- Mi a legfontosabb egy autóban?
- Az A-ból B-be biztonságos eljutás, és a mostani árak mellett, a kis fo­gyasztás. Hogy pittyeg-e tolatáskor és a hasonlók, azok csak aranyos extrák.  
- Sokat jársz autóval?
- Városon belül nem feltétlenül, in­kább metrózom, ha lehet, Vidékre viszont igen, akár az anyukámhoz, akár kirándulni, vagy zenélni, műsort vezetni. Ezek nem mennek vonattal vagy busszal.
- Fontos, hogy mint ismert ember, miből szállsz ki?
- Nekem nem, legfeljebb nekik. Ha valaki engem annak alapján ítél meg, hogy egy négykarikás autóból vagy egy 601-es Trabantból szállok-e ki, akkor ott nagy a baj. Én sem nézem meg, hogy más mivel érkezik.
- Mit vezetnél szívesen?
- Álmok persze kellenek, amiket kitűz az ember maga elé.  Egy Maserati gran turismo-t még meg kell, hogy adjon az élet, de megtudnék e nélkül is halni, ha nem jönne össze. Belefeküdnék egyszer egy Lambor­ghini-be is, ha beférnék.
- Ez pénz vagy akarat kérdése? Gyűj­tenél ilyenekre, vagy a lottó ötösre várnál?
- Nem gyűjtök rá, de a lottó ötösnél biztosan bemennék egy-két autó­sza­lonba, elvernék egy csomó pénzt, és rajtam röhögne a világ, hogy egy év múlva nem maradna a nye­re­mény­ből semmi.  
- Hogyan vezetsz?
- Most már biztonságosan. Előzékeny vagyok, indexelek, és már nem versenyeznék, ahogy fiatal tacskó koromban. Ha egy ismert ember csinál valamit, még akkor is, ha igaza van, akkor ő egy büdös bunkó, a nagyképű sztár. Ha valaki rám húzza a kormányt, akkor azt mondom, hogy gyere be tesó, legfeljebb egy fél perccel később érek be a rádióba.
- Rendőrök megállítanak?
- Előfordul. Nem hiszem, hogy bárkit, aki ebben a szakmában mozog, azt el kéne engedni, mert ő a … Eddig még semmit nem úsztam meg, de nem is akartam. Udvarias vagyok és elismerem, ha hibázok.
- Mi volt a legnagyobb sebesség, amivel mentél?
- Németországban Hamburg felé menet egy BMW-vel a 200-as tempó. Nem volt jó érzés. Féltem saját ma­gamtól. Az ember arra van tervezve, hogy a saját futásának a legnagyobb sebességét tudja kontrollálni. A technika ettől nagyon ellépett.   
- Mi volt a legkülönösebb autós élményed?
- Egyszer kipróbálhattam a Rába Rin­get egy 166-os Alfával. A pálya végén van egy olyan kanyar, ahol az op­ti­má­lis 180-as tempónál az autó 45 fokos szögben megdől, de a cent­ri­pe­tális erő megtart, hogy ne borulj fel. Az egy fantasztikus adrenalin fröccs.

Szöveg: Huszti Zoltán