Felidézve a tavasszal látott 5 by Peugeot Concept látványát, őszintén szólva semmi meglepetés nincs a Peugeot 508 hivatalos változata láttán, pontosan azt kapta a közönség, amire számíthatott, illetve számított.
A 407-est váltó limuzin és kombi gyakorlatilag az első olyan Peugeot, amely már 100 százalékban az új arculatot tükrözi, amire sokan csak sajnálkozva legyintenek, hogy a franciák az Audi szorgalmas másolását tekintik innovációnak. Egy szó, mint száz, akárcsak a RCZ kupé, az 508 is felvonultat négykarikás jegyeket, főként a hűtőmaszk vonatkozásában, de távol álljon tőlünk a gonoszkodás: ha az új Peugeot típusok minőségi, élvezetes, szerethető autók lesznek, a sikert senki nem veheti el tőlük. A teljes paletta értelemszerűen hazai pályán, az ősszel megrendezésre kerülő Párizsi Autószalonon kerül bemutatásra, bár addig jó szokás szerint biztosan kapunk még információkat a modellről. A figyelem középpontjában jelenleg a takarékosabb, tisztább üzemű e-HDI motorok állnak, no és persze az 508 Hybrid4, amely a technológiai csúcsot jelenti. A 147 kW összteljesítményt egy dízelmotor és egy villanymotor „hozza össze”, és amint a típusnév árulkodik, ennek az autónak adott esetben mind a négy kereke részesül a hajtásból. A mérnökök nagyon büszkék arra az elért eredményre, hogy a szén-dioxid kibocsátás mindössze 99 g/km, ám ha tisztán villannyal közlekedik az 508 Hybrid4 vezetője, akkor az emisszió zéró. A gyártással kapcsolatban eldöntött tény, hogy Európa francia gyártású, míg Kína saját összeszerelésű autókat fog kapni.
Szöveg: kázé




