gototop

Megosztás a Facebook-on: Facebook

A Ford megalkotja a világ első digitális gyerekét

E-mail Nyomtatás

digitalis_gyermek_3A Ford jövőbeni biztonsági kutatásait nagyban segíti majd egy gyermek digitális emberi modellje, amelyben megtalálható a teljes csontvázszerkezet, a belső szervek és az agy is. A modell megalkotásában gyermekek MRI és CT felvételei segítettek, ezek segítségével jobban megérthető, mennyiben gyakorol egy karambol másféle hatást a gyerekekre, mint a felnőttekre.

A Ford a világ legelső digitális gyer­mektest-modelljének megalkotásán dolgozik egy úttörő program kere­té­ben, amelynek célja, hogy az autók magasabb szintű biztonságot nyújt­sanak a kicsik számára.
“Gondosan tanulmányozzuk a sé­rü­lések fajtáit, tudván, hogy 4 és 34 éves életkor között az elhalálozások első számú oka a közúti baleset.” – avat be Dr. Stephen Rouhana, a Ford Kutatási és Tervezési In­tézetének vezető biz­tonság­tech­ni­kai szakembere. “Szeretnénk meg­érteni, mennyiben más a sérülések hatása a gyermekeknél.”
“Védelmi rendszereinket úgy fejlesztettük, hogy csökkentsék a súlyos és halálos sérülések esélyét, és e téren bizonyítottan hatékonyak is.” - teszi hozzá Rouhana. “Ám egy baleset során egyéb sérülések is előfordulhatnak. Minél többet tu­dunk meg az emberi testről, annál tökéletesebb utasbiztonsági rend­szereket alkothatunk.”
Egy digitális modell elkészítése nem egyszerű feladat. A Ford felnőtt emberi modelljének megalkotása 11 évig tartott. A digitális modelleket a kutatások során használják, nem pedig a járműfejlesztésben, vagyis nem helyettesíthetik a teszt­bábukat, amelyekkel mérhetők a testre gyakorolt erőhatások. Inkább arra szolgálnak, hogy a sérülések mec­ha­niz­musának megis­me­ré­se révén még tö­ké­le­te­sebbé fej­lőd­hessenek az utasvédelmi rend­szerek.
Egy digitális modell részegységről részegységre épül fel – agy, koponya, nyak, mellkas, alsó és felső végtagok –, és minden egyes rész megalkotása mögött átfogó kutatómunka áll.
“Egy emberi modell felépítése ugyan­olyan, mint egy autó modell­jének megalkotása.” - magyarázza Rouhana. “Az ember az egyes komponensek felületi kialakításával kezd, aztán jönnek az egyes részegységek – ebben az esetben mindez az emberi test és a belső szervek.”
A különféle adatok – például az orvosi röntgenképek és az ana­tómiai ismeretek – összegyűjtése után a kutatók részről részre ha­ladnak, kialakítva a test különböző részeit. A Ford felnőtt digitális mo­delljében az agy külön egységként épült fel, olyan részegységekre bontva, mint az agytörzs, a szür­keállomány és az egyes rétegeket elválasztó folyadék. Az elkészült részegységekből áll össze a virtuális emberi test, amely igen nagy mértékben hiteles. Ezután az orvosi és mérnöki szak­irodalomból merített matematikai és analitikai ismeretek alapján a fejlesztők már megállapíthatják, milyen hatást gyakorol az emberi testre egy ütközés, illetve az utasvédelmi rendszerek által kifejtett nyomás.
“Egy gyermek teste sokban különbözik egy felnőttétől.” - teszi hozzá Rouhana. “A gyermeki test digitális modelljének megalkotása nagy segítséget jelent majd nekünk abban, hogy a jövő biztonsági rendszerei komolyabb védelmet nyújtsanak a fiatal utasok számára.”
Az ütközéseknek az emberekre gya­korolt hatását vizsgáló kutató­munkája miatt Rouhana elnyerte az Autóipari-Orvostudományi Szö­vet­ség nívódíját. A múlt hónapban Párizsban átadott díj a legmagasabb szintű elismerés, amit e téren egy magánszemély megkaphat.