Minden történet kezdődik valamikor és kötődik egy helyhez, bár ez sokszor a feledés homályába vész. A magyar motorgyártás történetének kiindulópontja szerencsére teljesen pontosan ismert, Budapest XII. kerületének egy szűk utcájába, pontosabban a Városmajor utca 10-be tehető. A XX. század elején persze még nem több emeletes bérházak magasodtak itt, mára már teljesen átalakult az utcakép, mégis ezen a helyen, a 10-es szám alatt lévő pinceműhelyben történt, hogy a Méray-Horváth fivérek (Lóránd és Endre) motorgyártásba kezdtek. A magyar járműtörténelemben pedig Méray-ék vállalkozása volt az első, ahonnan sorozatban, gyáripari körülmények közül kerültek ki a motoros kétkerekűek.

A sikerhez vezető út sokszor kez­dődik úgy, hogy az ember a pad­lóra kerül. Az aradi származású csa­lád esetében sem volt ez másként. A fivérek azután vágtak bele a saját vállalkozásba, miután a család el­vesztette minden vagyonát. Kez­detben vegyi árukkal kereskedtek, majd Lóránd úgy vélte nem ez a sikerhez és boldogsághoz vezető út, inkább megpróbálkozna azzal, amit mindig is szeretett volna: mo­torokat készíteni. Ezen indít­tatástól vezérelve szerezték meg a Vá­ros­major utcai pinceműhelyt és ala­pítottak részvénytársaságot. 1925-ig működött itt a cég, majd Pestre, a Dorottya utcába költöztek át. Kez­detben futóműveket készítettek és importált erőforrásokat építettek be, teljesen saját készítésű, négy­ütemű motorok csak a ’30-as évek­ben készültek a motor­kerék­pá­rokhoz. A Méray motorkerékpárok hamar népszerűek lettek, kö­szön­hetően az ebben az időben egyre gyakrabban megrendezett mo­tor­versenyeknek. Mindkét testvér elő­szeretettel pattant ilyenkor mo­tor­ke­rékpárjuk nyer­gé­be, amikkel rend­szeresen győze­del­mes­ked­tek is. Kellett ennél jobb reklám? Nemcsak a ma­gán­em­berek, de állami intézmények (pl. posta, hadsereg, tűzoltóság) is sorban álltak, hogy rendeljenek a nemcsak praktikus, de olcsó járműből, mely sport­motor kivitel mellett oldalkocsival és furgon változatban is készült.
Már az első Méray modellek is korukat megelőző újításokkal – pl. háromszögváz, külön olajtartály, dőlt henger – rendelkeztek. Egy ko­rabeli lapban Méray-Horváth Lóránd így nyilatkozott sikerük titkáról: „Eredményeink kulcsát ma is abban látom, hogy sikerült külföldi újí­tásokat megelőznünk és sikerült a magyar gyáriparnak olyat elő­ál­lí­tania, amelyet a külföld csak ké­sőbb hozott piacra.”
A cég 1934-ben megállapodott az osztrák Steyr-Austor-Daimler-Puch Művekkel, hogy 200 ccm-es iker­dugattyús, 6 lóerős Puch mo­torokkal szerelt motorkerékpárokat gyártanak. Ezen motorok gyár­tá­sának és a vál­la­latnak a II. világháború vetett véget, amikor is haditermelésre kellett átállniuk. A szovjet hadseregnek javították a járműveket, ám 1948-ban végleg bezárt a cég.
Több helyen is olvastam, hogy tábla őrzi a Városmajor u. 10. számú ház falán az egykori motorkerékpár műhely emlékét, de én már nem találtam ott a táblát, csak egy bevakolt téglalap alakú foltot az ajtó mellett. Lehet, hogy valamikor volt itt egy emléktábla, ami Isten tudja kinek szúrta a szemét, hogy le kellett kerülnie a falról. Ennek még utánajárunk…

Szöveg: h. á.