150 boldog ember. Ők azok, akik majd birtokolhatnak egy példányt a Lamborghini utcára szabadított kupás versenyautójából.
Amíg élt a két hadvezér, Enzo Ferrari és Ferruccio Lamborghini, addig kiélezett harc dúlt a nevüket viselő autógyárak között. A híres összeveszés, a Miura és megkésett 365 GT4 BB csatája, az F40 és a Diablo párviadala – csak néhány attitűd az évtizedes csatározásokból, de mostanra megváltozott a helyzet. A bikások belátták, hogy a paripások versenysportban elért eredményeit utolérni belátható időn belül konkrétan lehetetlen feladat, ezért a Lamborghini inkább a markáns formatervezésre és immáron az Audi támogatásával (és pénztárcájával) az innovatív műszaki megoldásokra, valamint szélesebb választékra koncentrál. Ilyen lesz majd a méregdrága, szénszálas műanyagból készült, 20 példányban előállítani kívánt Sesto Elemento, de a küszöbön toporog már a négyajtós Lambo is, egy olyan modell, ami nincs a Ferrari palettáján – és ahogy Maranellóben híresztelik, egyáltalán nem terveznek ilyet. Summa summarum, az egymás torkának szorongatása már a múlté, de ahol azért lehet, konkurálnak egymással az olaszok, így ha a Ferrarinak van házi márkakupás sorozata, akkor az a minimum, hogy a Lamborghini is indít egy hasonlót. Szemet szemért, fogat fogért.Ahogy Stephan Winkelmann, a Lamborghini mindig feltűnően elegáns ügyvezető igazgatója Frankfurtban bejelentette, összesen 150 példány készül a Lamborghini Gallardo eddigi fennállásának legdurvább változatából, amely voltaképpen nem más, mint az imént említett kupasorozat autójának, a Blancpain Super Trofeo változatnak az utcai kiadása – különbség azonban több annál, mintha csak rendszámot szereltek volna a pályagépre. Az LP 570-4 Super Trofeo Stradale név alatt futó Gallardo-t csak háromféle színben lehet rendelni, a képeken látható Rosso Mars mellett szürkében és fehérben, amely színek az utastérben is megjelennek, Alcantara kárpit formájában. Az 5,2 literes, tízhengeres V-motorhoz igazából hozzá sem nyúltak, maradt a 8000 1/min fordulaton leadott 570 lóerős teljesítmény, valamint a 6500 1/min fordulaton ébredő 540 Nm maximális forgatónyomaték, ám a Stradale így is gyorsabb bármelyik eddig ismert Gallardo kiadásnál. A titok a hatásos fogyókúrában rejlik, amelyet szénszálas alkatrészek és más, könnyített elemek, például ultrakönnyű felnik alkalmazásával értek el. A figyelemreméltó, 1340 kilogrammos önsúlyával az utcára szabadított aszfaltzabáló 70 kilogrammal könnyebb, mint a sztenderd LP 560-4, amely ezen a szinten már érezhető különbség. Az autó 3,4 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órára, 10,4 másodpercnél már kétszázon van a mutató, amely meg sem áll a 320-as jelzésig, feltéve, ha a körülmények ezt lehetővé teszik – mondjuk, a német Autobahnon erre igen jók az esélyek. A Super Trofeo Stradale erőssége azonban mégsem a padlógázos, V10 hörgéssel aláfestett száguldás, hanem a kanyarról kanyarra vetődés. 
A versenyautóból szinte egy az egyben átvett futóművel, az elöl 365, hátul 356 mm átmérőjű tárcsákkal, valamint nyolc- és négydugattyús nyergekkel dolgozó fékrendszerrel igazi kanyarvadász a bolognai bestia, amely szériában kapja az állítható, és persze szénszálas műanyagból készült hátsó szárnyat. A tapadást a már jól ismert állandó 4x4 hajtás fokozza, amely a Diablo VT sikere óta állandó jellemzője a Lambóknak. Érdekes, hogy az igazi versenyhangulatot teremtő dolgokat vaskos felárért adja a Lamborghini, feltételezvén, hogy nem minden ügyfél gondolkodik kizárólag pályanapos használatban – ez kissé furcsa hozzáállás, hiszen akinek elég egy „mezei” változat, vehet olyat is. Mindegy, fogadjuk el, hogy extra kiadást igényel a kerámia kompozit fék 380 milliméteres tárcsákkal, a bukókeret, a négypontos biztonsági övekkel ellátott versenyülés (azért ilyen bakit a Ferrari nem követ el), de megtalálható a tartozékok listáján a műholdas navigáció, a Bluetooth telefonos kapcsolat, valamint egy speciális berendezés, amely megemelni a Gallardo elejét, ha túl magas akadály tornyosulna előtte – például egy járda.
szöveg: kázé
