Egy dizájn versenyen még nemigen született ehhez hasonlóan lehangoló eredmény…
Mert miről szólnak a dizájn versenyek? Arról, hogy egy újság, autómárka, akárki kiad egy feladatot, és a tervezők arra törekszenek, hogy szakmájukhoz hűen az adott keretek között a leghaladóbb, legérdekesebb megoldásokkal álljanak elő. Rendszerint ez a verseny végeredményén is látszik, a nyertesek olyan művek, amelyek egyszerre ötvözik az adott márka múltját, legfontosabb stílusjegyeit, de érdekes, újszerű, szokatlan megoldásokkal vegyítik a jól ismert elemeket, mert így mozdulhat előre a dizájn, a márkaarculat, a formai kultúra. Így születhetnek új ikonok.
Összesen 3.273 értékelhető pályázat érkezett a Renault kiírására, mely szerint a legendás 4-est kellett a mai kor igényeinek megfelelően újratervezni.![]()
Csak sajnos a végeredmény a fenti szempontok szerint nagyon lesújtó, mert a kiírásban is kiemelten szerepelt, hogy a maga korában a kisautó mennyire modern volt mind műszaki, mind formai szempontból. Ehhez képest a díjazottak, de még a kiemelt munkák is szinte mind az eredeti formákra épültek, nagyon kevés kreativitással, újító szellemmel.
Ami pedig az igazán érdekes, hogy 3000 pályázó között egészen biztosan voltak olyanok, akik sokkal inkább a mai korba próbálták illeszteni a koncepciójukat, bizonyára sokkal bátrabban alakították át a kicsi kocsit, megtartva az eredeti stílusából pont annyit, hogy mindenki tudja, ismeri már jól ezt a formát. De a zsűri egy ilyen munkát sem emelt ki, csak azokat, akik szinte tökéletesen ragaszkodtak az eredeti 4-es formavilágához, és minimálisan modernizálták azt a lámpákkal, egyéb apróságokkal. És én ezt nem értem, pláne attól a cégtől, aki annak idején piacra merte dobi a Mégane-t, vagy az Avantime-ot…
Azért a rend kedvéért álljanak itt a dobogósok:
Az első díjat egy brit fiatal nyerte fekete-fehér tervével, amely leginkább szögletesnek és elképesztően nagy hasmagasságúnak tűnik.
A második helyezett egy francia páros lett, itt azért a részletekben már fel lehet fedezni a törekvést arra, hogy az eredeti sziluettet érdekes felületekkel, anyagokkal töltsék meg, ez egy jópofa terv.
A harmadik helyet pedig egy amerikai pályázó nyerte meg, aki azzal tette érdekessé a maga tervét, hogy az autó teljes teteje levehető, így egy vidám kabrióvá lehet alakítani az autót.








