A légzsák tavaly ünnepelte 30 éves születésnapját, habár maga a „biztonsági párna szerelvény” ötlete régebbről való. John W. Hetrick az Egyesült Államokban, Walter Linderer pedig Németországban szabadalmaztatta 1953-ban légpárna ötletét. A légzsákkal, mint passzív biztonsági rendszerrel a ’60-as években kezdtek el komolyabban foglalkozni, amikor jelentősen megnövekedett a közlekedési balesetek száma. Allen K. Breed ekkor fejlesztette ki az első ütközési érzékelőt, egy évvel később pedig az első valóban üzemképes légzsákrendszert. A légzsák azonban nem hódította meg rögtön az autógyárakat, 1980-ig kellett várni, hogy a Mercedesnél megjelenjen extra felszereltségként. A világ azóta nagyot változott. Ma már nemcsak gépjárművekhez kínálnak légzsákot, hanem motorkerékpárokhoz, Japánban az idős gyalogosoknak, a közelmúltban pedig a biciklis légzsák ötlete százezer eurós (kb. 27.900.000 Ft!) tervezői díjat nyert egy dizájn versenyen.
Az autókban a légzsák ma már alapfelszereltségnek számít, egy ideje nem is lehet nélküle forgalomba hozni új autót, ám ez a passzív biztonsági rendszer úgy látszik, további területeken is hódít. A motorosok védelmében is bevetették egy évtizede. Az Aprilia volt az első, aki légpárnás motoros dzsekivel rukkolt elő, ami akkor volt hivatott megvédeni a motorvezetőt, ha az lerepül a motorról. Ennek a dzsekinek az elterjedését azonban a rendszer körülményessége akadályozta meg. 2006-ban a Honda szerelte fel először az autókéhoz hasonló légzsákkal a motorkerékpárját, amit nem fogadtak egyértelmű lelkesedéssel, hiszen félő volt, hogy a légzsák véletlenszerű felfúvódása bukást eredményezne. Éppen ezért gondos körültekintéssel jártak el, a villaszárakat két-két ütközésérzékelővel látták el, így a 150 literes légzsák kizárólag akkor lép működésbe, amikor valóban szükséges.
2008-ban a tokiói Prop cég egy idősek számára kifejlesztett, gyaloglás közben hordható légzsákot mutatott be, ami automatikusan kinyílik és megvédi a nyak hátsó részét, a fejet valamint az ágyékot, ha az illető elesik, így védve a csontjaikat a töréstől. Az övtáskához hasonló kinézetű 1 kg-os légzsák több mint 200 ezer forintnak megfelelő yenért vásárolható meg, de mivel Japán lakosságának 1/5-e 65 év feletti, biztos van rá kereslet.
A legfrissebb légzsákkal kapcsolatos hír pedig pár hetes. A világ egyik legnagyobb pénzdíjazású versenyén, az Index elnevezésű dizájnversenyen közel 28 millió forintnak megfelelő Euro pénzdíjat nyert a biciklis légzsák. Ezt a svédek által feltalált légzsákot a biciklisnek a nyakába – mint egy gallért – kell akasztani, és hogyha egy autó hátulról nekiütközik, a gallér azonnal felfúvódik megvédve ezzel a motorháztetőre zuhanó kerékpáros gerincét és nyakát. A rendszer persze feltételezi, hogy a biciklis visel védősisakot és a fejet közvetlenül már nem kell védenie.
szöveg: h. á.








