Gyakorlatban

Időkésleltető processzor (time delay) és hangszínszabályzó (EQ).
Intelmek, tévhitek és a tény, miszerint semmi sem biztos…

Ez egy elég nagy téma, s mint ilyen, tele van bukatókkal, félreértésekkel és egyéni megközelítésekkel – általánosan elismert, jóváhagyott és elfogadott „tananyag” nincs e témában (sem). Emiatt az alábbiakat sem szabad kőbe vésett szentírásnak venni, csak egy alapnak, amit itt-ott finoman a saját ízlésetekre formálhattok. A hifi már csak ilyen…

Az időkésleltető processzor célja

A cél az, hogy minden hangszóróból azonos időpillanatban jusson el a hallgatóhoz az információ. Adott a legtávolabbi sugárzó, ehhez mérten kell a többit késleltetni, beállítani. A legtávolabbi hangszóró általában a szub, mivel a legtöbb esetben a csomagtartó az otthona. Ez a „0”. A következő a jobb oldal, aztán a bal. Mire jó valójában, mi a gyakorlati jelentősége?

A valósághű színpadkép kialakulásában játszik jelentős szerepet, nevezetesen abban, hogy a lemezen megszólaló zenészek – a felvétel által meghatározott – helyükön legyenek (a középen lévő zenészek középen, a bal közép bal középen, stb…), továbbá hogy a mélynyomó a zene részévé váljon, ne legyen hátulról hallható. Ezt a fázisok „rendberakásával” érhetjük el, például polaritáscserékkel lehet optimalizálni.

Nos, ha már sok türelemmel, próbálkozással, kitartással, kétségekkel, de végül mégiscsak beállítottátok a rendszert, a jelszinteket, a keresztezési frekvenciákat és a fázisokat, már szeretitek, már nagyon jó szól, a jól végzett munka öröme is benne van, akkor jön egy fránya ötlet: fejegységet kellene cserélni. Az új választott viszont rendelkezik DSP-vel (Digital Sound Processor), amit jó lenne kihasználni. Vagy legalább kipróbálni, hogy eldönthessétek, megéri-e bekapcsolni ezt a funkciót. Ahhoz viszont, hogy ne ártson, ne csak mássá tegye a hangot, hanem érdemben javítson rajta, elég nagy felkészültség szükséges a beállítást végző személy részéről.

Kezdésnek javasoljuk, hogy mindent pontosan dokumentáljatok, így bármi történjék, a jól összelőtt állapotot vissza tudjátok állítani, nem veszett kárba az az energia, amit eddig belefektettetek a rendszerbe (a dokumentálást beállítás közben sem árt, sokszor van úgy, hogy egy jó állapotot egy kis beavatkozás elront – pedig jobbá kellett volna tennie -, viszont visszacsinálni a nagy állítgatásban megtelt fejjel nem is olyan egyszerű). Tulajdonképpen csak a fázisfordításokra kell ügyelni, mert a jelszintek és a keresztezési frekvenciák elméletileg nem változnak. Elméletileg. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy bármely komponens cseréje esetén újabb finomhangolásokra van szükség (no meg az új komponensek esetén a bejáratódás után is) – nincs ez másként a fejegységnél sem.

Ami miatt jó, ha visszafordítható a folyamat, egyszerűen az, hogy közel sem biztos, hogy jobb lesz a végeredmény, ugyanis a nagy felbontású rendszereknél egy gyengébb minőségű proci vagy EQ beiktatása sokszor többet ront, mint használ, pontosabban valami jobb lesz, más meg rosszabb. A döntés a felhasználón múlik.

Szemléltető eszköznek a Sony CDX-GT700-as fejegységet nézzük, mert egyfelől kiváló hangú modell, továbbá megfizethető, illetve rendelkezik egy egyszerű processzorral és oldalanként 13 sávos hangszínszabályzóval.

Új fejegység az autóban, az időkésleltető processzor beállítása

Az időkésleltetés beállítását sokféleképp szokták elvégezni, én azzal kezdem, hogy minden hangszórót polaritáshelyesen kötök be, vagyis amit eddig véres verítékkel elértetek, egyszerűen visszakötitek a kiindulási pontra. Aztán, ha így nem vezet kielégítő eredményre a következőkben ismertetett procedúra, újra elő kell venni a manuális fázisfordítás művészetét. Láthatjátok, jó sok időbe és próbálkozásba kerül egy rendszert jól beállítani, persze, egy idő után a tapasztalatok alapján már nem kell az összes variációt végigpróbálgatni…

A különféle processzoroknál különböző módon lehet a késleltetéseket beállítani. Van, hogy a késleltetés mértékét kell meghatározni (ms-ban), máskor a hangszóró távolságát a hallgatótól. Előbbi esetben a két oldal távolságának különbségét alapul véve, a hang terjedési sebességének segítségével kell az értéket kiszámolni. Aztán a közelebbi oldalt ezzel késleltetve a két oldal „helyére kerül”.

Ezután a mélynyomó távolságát megmérve, mindkét első hangszórót a megfelelő értékkel késleltetni kell (a két oldal közötti különbséget megtartva). Ez az érték a mélynyomó és a hallgatótól távolabb elhelyezett hangszóró távolságának különbségétől számítandó.

Ha ezzel megvagytok, minden tökéletes. Elméletileg. De nézzük előbb a másik lehetőséget, az egyszerűbbet, amilyen ebben a Sonyban is van.

A mélynyomó

Ez a berendezés háromféle komplett beállítást tud eltárolni, aminek elég nagy jelentősége lesz a következő időszakban. Ugyanis ezek a precízen elvégzett beállítások csupán az alapot nyújtják. Még semmi sem tökéletes, ebben az állapotában a rendszer általában csak a szárnyait bontogatja. A végső beállítás az emberi érzékelésen múlik. Az autó akusztikája nagyban meghatározza a végeredményt, továbbá a hallgatási pozíció is jelentősen befolyásolja. Próbáljátok ki, hogy kissé előrébb dőltök, valamivel hátrébb, oldalt fordítjátok a fejetek vagy csak elbillentitek, minden centi meglepően sokat számít. Nem biztos (helyesebben: biztos, hogy nem), hogyha megkérsz a 180-as magasságoddal egy 160-as hifigurut, hogy állítsa be neked a procit, végül meg leszel elégedve az eredménnyel. A finomságok rád várnak.

Kell egy nagyon jó lemez, de ebből az egy nagyon jó lemezből legyen több. Jó, ha az ember tudja, hogy a felvétel résztvevői hol helyezkednek el, hová pozícionálta őket a hangmérnök, másképp vaktában fog „lövöldözni”. Az egyik lemez tetszeni fog, a másik nem, de egyik sem fog úgy szólni, mint ahogyan a felvétel készítője tervezte. Lehet, és érdemes még kétmikrofonos felvételeket használni, ezek általában nagyon sok, pontos és használható térinformációval rendelkeznek.

A lényeg az, hogy a közepet középre kellene varázsolni, de úgy, hogy a színpad folyamatos maradjon, ne szakadjon meg. Ehhez türelem kell, kis lépésenként változtatás, mindegyik után fülelés. A nagy lépcsőben történő változások nem fognak eredményre vezetni.

Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy a beállított értékeket minimálisan megváltoztatva a közép enyhén elmozdul. Amikor megtaláltátok a kívánt pozíciókat, készen vagytok.

A „közép” meghatározása, a kívánt pozíció

A színpad közepe lehet a műszerfal, vagyis az autó közepén, viszont ez olyan, mintha a nézőtér szélen ülve hallgatnád az előadást. Személy szerint nem szeretek oldalt ülni, ezért a színpad közepét általában magam elé, vagyis a kormánykerék elé szoktam pozícionálni. Ebben az esetben viszont a színpad bal oldali részén a zenészek összetorlódnak, egymásra másznak, a jobb oldalon ellenben sok helyük marad. Ez nem éppen valósághű, de itt jött a képbe az emberi ízlés, vagyis én is gyarló vagyok ebben a tekintetben és nem követem azt az elvet, hogy a lehető legpontosabban a valóságot próbálja meg leutánozni a rendszer.

Érdekesség, tudnivaló

Valószínűleg észre fogjátok venni, hogy a színpad nem stabil, alkalmanként változik, a center nem mindig ott van, ahol hagytátok stb. A hiba nem bennetek van és nem is az „Ön készülékében” – ez tényleg előfordul. Hanem a környezetben. A páratartalom, a hőmérséklet nagyban befolyásolja a hang terjedésének sebességét, így a nagy gonddal beállított színpadkép rendesen megváltozhat. Viszont ott a három memória…

Aztán ott a közvetlen környezet. Minden más lesz, ha szabadtéren, vagy mondjuk, garázsban végzitek el a beállítási procedúrát. A zárt tér tonálisan is megváltoztatja a hangot, és egyáltalán mindenre hatással van.