gototop

Megosztás a Facebook-on: Facebook

Tuning találkozó 2010.09.04-05, SzeptEmber Feszt 2010

E-mail Nyomtatás

szeptemberfeszt-rekordkiserletSzeptember első hétvégéjén, a Streettuning Club és a Frigate Tuning szervezésében autós találkozó és egyben rekordkísérlet került megrendezésre, melynek helyszínéül az ilyen tájt esedékes SzeptemberFeszt fesztivál adott otthont.



szeptember_feszt_2010A meglehetősen zord időjárás ellenére, reggel 9 órakor már szinte vadászni kellett a helyeket, hiszen rengeteg autós tette tiszteletét a népliget számunkra elkerített részében. A szervezők hivatalos értékelése szerint, összesen 512 autó volt jelen a hétvége alatt, ennek zöme (cirka 450 gép) pedig a szombati napon érkezett. Ebből az amerikai autók számát levonva, összesen 337 db, valamilyen szinten módosított autó találkozott a fesztivál keretei között, így mindenképpen a nagyobb találkozók között rajtolt a szeptemberi fieszta, ráadásul a félezres limit megdöntésével a rekord is meglett.

Programok terén, a rendezvény saját szépségversenye mellett a Kicker dB Cup soron következő fordulójára is itt került sor, egy kicsit talán rosszul megválasztott körforgalom füves területének közepén. Határozottan emlékszem, hogy volt kipufogó hangnyomás verseny is, valamint a beharangozó szerint – többek között – felni kitartó, kerékcsere, autófelismerő és vakon szlalom verseny, és interaktív autómosás is meg volt hirdetve.szeptember_feszt_2010_2Az esős nap ellenére a látogatottság igen szépen alakult, ez mind nézők, mind résztvevők szempontjából elmondható. Mint utólag kiderült, a várakozásoknál jóval több autó érkezett a helyszínre, így a fenntartott terület igen hamar kicsinek bizonyult, az amerikai autósok megérkezése után pedig már némi fejetlenség is kezdett kialakulni.

Mindez folytatódott egy trélerré alakított csuklós busz megérkeztével, ami gyakorlatilag a napot is kitakarta a középpontban parkolók, és a hangnyomásosok elől. Így, a nap elején még olajozottan működő beparkolást követően, délutánra már a tunerek aktív részvételére is szükség volt a helyzet konszolidálására, akik szerencsére bármiféle atrocitás nélkül feltalálták magukat.(forrás:carstyling.hu)

 Nagyítás (video:mrgreenhooligan.blog.hu)

A képekért kattints ide!