gototop

Megosztás a Facebook-on: Facebook

Négy láb helyett négy kerék - Peugeot 3008 HYbrid4

E-mail Nyomtatás

Hogy az oroszlánnak négy lába van, az szóra sem érdemes jelensé, de az már igen, hogy a Peugeot jövőre megkezdi a 3008 HYbrid4 összkerékhajtású dízel crossover értékesítését.

peugeot 3008Mint köztudott, a francia típus­hoz eddig semmilyen 4x4-es rendszer nem volt elérhető, egyedül a kissé hatásvadász Grip Control említhető, ami út­fe­lü­lettől függően próbálta se­gí­teni a vezetőt. A HYbrid4 ezzel szemben hajtott hátsó kere­kek­kel érkezik, egyedi tech­no­ló­giával. Az autó orrában 2.0 literes HDi dízelmotor ketyeg 163 lóerővel, és az innen származó 300 Nm nyomaték az első kerekeken fog talajt. A hátsó kerekek forgatását 27 kilowattos elektromotor végzi (ener­gia­el­lá­tás NiMH akkuról), alap­hely­zetben 100 newtonméteres nyo­matékkal, de ez gyári opcióval 200 Nm-re növelhető – ha el­vileg mindent egybe­szá­mo­lunk, akkor a hibrid 3008-as 200 lóerővel és 500 newtonméterrel rendelkezik. Hogy mikor melyik rendszer dolgozik, és hogyan, azt fejlet számítógépes elek­tronika „sakkozza ki”, ahogy a 21. században ez szokás. Minden hibrid Peugeot cross­over hatfokozatú manuális váltóval, start-stop rendszerrel, kinetikus energia-visszanyerővel rendelkezik, és ha a vezető türelmes, akkor a gyár szerint 3,8 literes átlagfogyasztás is elér­hető az autóval, amely kilo­méterenként csak 99 gramm szén-dioxidot bocsát a le­ve­gőbe. Amint az elején em­lítettük, a 3008 HYbrid4 leg­ha­marabb 2011 tavaszán lesz megvásárolható, várhatóan a Genfi Autószalonon történt be­mutató után.

kázé